2015. október 25.

Boszorkánykalap készítése

A Halloween-i készülődést folytatva ebben a cikkben megmutatom hogyan készíthettek mindösszesen három hozzávalóból, valamint tű, cérna, olló és kreativitás használatával egy elegáns boszikalapot.
Először is kerestem egy már alapból nagy karimával rendelkező, régi, már nem használt szalmakalapot. Ha másnak készítjük (mint jelen esetben én is) a boszorkányfejfedőt győződjünk meg róla, hogy illik a leendő boszorkány fejére, jó-e a mérete. Ha az alap meg van, akkor szintén keresni kell egy fekete anyagot, amivel majd a kalapot fogjuk beborítani. Az anyag nálam egy félretett, sosem használt ujjatlan, fekete, hímzett felső volt, de természetesen lehet ez egy már nem használt póló vagy akár méterárú boltban vásárolt nektek tetsző anyagdarab.
A hozzávalók és a masni
Az egyetlen megoldandó probléma ezek után, hogy egy boszihoz csúcsos kalap illik. A csúcsot egy félretett szivacsos egérpadból alakítottam ki úgy, hogy átlójánál félbehajtottam, majd összevarrtam. Az így kapott tölcsér formát szintén varrással felrögzítettem a kalap tetejére. A felsőt "csak ráejtettem" a már csúcsos alapra, hogy lássam teljesen befedi-e.
A "csúcsra" törés 
Ettől a ponttól kezdve fentről-lefelé kezdtem el odarögzíteni/odavarrni az anyagot a kalaphoz. Viszonylag nagy öltésekkel haladtam, ahol kellett levágtam a felesleges anyagrészeket és igyekeztem minél jobban rásimítani az anyagot a felületre. A hímzett rész került a csúcsra és a kalap elejére. Körülbelül egy óra varrás után lettem készen. Egy fekete szalagot még rögzítettem a csúcs és a karima találkozásához és a kimaradt anyagból még készítettem egy masnit is, mely a kalap elején kapott helyet.
Elkészült...
A boszikalap gyerekméretben készült, sajnos ezért rám nem jó. Azonban a próbababámra (nevezzük Sandy-nek), mivel szegény elég fej nélküli tökéletesen illik. Sandy készségesen modellt állt/ült egy rögtönzött fotózáshoz. :-)
Sandy a próbababa Halloween-i outfit-ben
Ti minek öltöztök be Halloween-re?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése